top of page
Keresés

Ítélet született az európai óriásbank ellen: Mekkora a baj?

  • Szerző képe: István Magyar
    István Magyar
  • nov. 14.
  • 3 perc olvasás

Az elmúlt hetekben Európában és világszerte is nagy hullámokat kavart az egyik legnagyobb befektetési bank, a BNP Paribas. A nemzetközi óriás október 17-én elvesztett egy pert, amely azzal vádolta, hogy segítette a 2019-ig Omar Al-Bashir hatalma alatt álló szudáni kormányt az ország ellen bevezetett nemzetközi szankciók ellenére.


Az ügy részletei

Három szudáni menekült álláspontja szerint a bank tudtában volt a kormány által elkövetett súlyos bűnöknek, ám ennek ellenére nem szakította meg a kapcsolatot Al-Bashirral és kormányával. Az elsőfokú döntés összesen 20,75 millió dollár kártérítés kifizetésére kötelezné a BNP Paribas-t a három felperes javára.

Mivel a BNP Paribas piaci kapitalizációja 74 milliárd euró (~86 milliárd dollár), jogosan gondolnánk azt, hogy a közel 21 millió dolláros büntetés nem különösebben káros pénzügyileg a bank számára, ám figyelembe kell venni, hogy ennek az ügynek nagyon erős precedens értéke is van. A felperesek reményei szerint az ítélet megnyitja a lehetőséget további körülbelül 20,000 szudáni áldozat számára, hasonló kártérítés elérésére, ami már jelentősen nagyobb pénzügyi kockázatot jelent a bank számára. További hatalmas jogi költségek is felmerülhetnek a jövőben, amennyiben jogosnak ítélik minden áldozat számára a kártérítést. A döntés eredményeként BNP részvényei az elmúlt hónapban 14%-ot zuhantak. A vállalat gyorsan válaszolt az ítéletre és megerősítette fellebbezési szándékát, illetve azt is kiemelte, hogy a per kimenetele nem vetíthető ki semmilyen nagyobb csoportra.

 

Manhattan Állami Bíróság, ahol az elsőfokú döntés megszületett
Manhattan Állami Bíróság, ahol az elsőfokú döntés megszületett

Történt már hasonló?

Nem ez az első alkalom, hogy a BNP Paribas büntetést kapott egy Egyesült Államokbeli bíróságtól, ugyanis 2014-ben a bankra rekordmagas, 8.97 milliárd dollár bírságot szabtak ki. A vádak szerint a cég szisztematikusan és szándékosan kerülte meg az Egyesült Államok szankcióit Irán, Kuba és Szudán ellen. A 2004-től 2012-ig titokban feldolgozott tranzakciók összege meghaladta a 8.8 milliárd dollárt, amiből 6.4 milliárd volt Szudán.

Bár első hallásra úgy gondolhatnánk, hogy a BNP részvényára bezuhan egy ilyen rekordmagas büntetés hatására, a valóságban pontosan az ellenkezője történt, ugyanis a részvényárfolyam szinten maradt az eredmény napján, másnap pedig 3%-ot emelkedett. A piacok pozitívabban értékelték a per végét és a megegyezést, mint a büntetést. Egy héttel az ítélet bejelentése után az ár közel 4%-ot nőtt. 1 hónappal később 6%-ot csökkent, ami betudható volt egy kedvezőtlen második negyedéves pénzügyi jelentésnek is. Egy évvel ezután a részvényárfolyam 17%-kal magasabban volt, mivel a bank kedvező pénzügyi eredményei újra ösztökélték a befektetőket, hogy megbízzanak a bank működésében. Jelenleg 50%-kal magasabb a BNP árfolyama, mint az első elvesztett per idejében volt.

 


BNP Paribas részvényárfolyama, árak EUR-ban értendőek
BNP Paribas részvényárfolyama, árak EUR-ban értendőek


A bank pénzügyei

A BNP Paribas október 28-án adta ki harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit, amely szerint a bank bevétele 12.6 milliárd euró volt, ami 5.3%-os növekedést jelent éves szinten. A nettó nyereség 3 milliárd euró, ami 6.1%-os emelkedést jelent. A bank PE mutatója 8.27, ezzel az európai bankok átlaga alatt van, ami 10.49. Ez azt jelentheti, hogy az elmúlt hetek bizonytalan hírei miatt a cég jelenleg alulértékelt a piaci társaival szemben a részvény árának csökkenésének köszönhetően, bár fundamentálisan nem indokolt a pánik.

 

ree

Merre tovább?

A BNP Paribas gyorsan reagált a bíróság ítéletére és jelezte határozott szándékát a fellebbezésre, illetve tisztázta, hogy ennek az ügynek az eredménye nem kivetíthető a további 20 000 menekült esetére. Ebből kifolyólag valószínűleg a tárgyalások még hosszabb ideig el fognak húzódni és nem lesz végső, jogerős döntés akár éveken át. A döntés hatására a bank részvényeinek ára visszaesett, annak ellenére, hogy a friss pénzügyi jelentése bizalomra ad okot. A BNP Paribas részvényei jelenleg 70 eurón kereskednek, ám a Wall Street-i elemzők átlag célára 88 euró, ami 26% növekedést jelentene.

 
 
 

Hozzászólások


MBH_Befektetesi_Bank_Portrait (3).png

Alpha One Group Kft.

MBH Befektetési Bank Zrt. függő ügynöke

LogoTransparent.png
bottom of page