Érkezik minden idők legnagyobb tőzsdei dobása: Napokon belül jön a SpaceX IPO
- István Magyar
- 23 órával ezelőtt
- 3 perc olvasás
Már csupán pár nap van vissza június 12-ig, amikor az Elon Musk által alapított SpaceX részvényei először válnak majd nyilvánosan kereskedhetővé. Amennyiben nem lép fel semmiféle váratlan esemény, a cég részvényei jövő pénteken az SPCX ticker alatt lesznek kereskedhetőek. Érdemes azért azt is megemlíteni, hogy a cég hatalmas, 1,77 billió dolláros célértékeltséggel rendelkezik, tehát jelentős piacmozgató hatás várható a pénteki napon.
Mi is pontosan a SpaceX?
A Spacex, teljes nevén Space Exploration Technologies, a világ legnagyobb magánkézben tartott rakétákkal, űrlogisztikával és mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalata. A céget 2002-ben alapította a milliárdos Elon Musk, aki szintén alapító tagja volt a Teslának és az OpenAI-nak. A vállalat fő célja a rakétatechnológia újrahasznosíthatóság fejlesztése és kutatása. A cég bevételének jelentős része abból áll, hogy a NASA és egyéb privát cégek megrendelésére állít különböző műholdakat földkörüli pályára, valamint megszokott időközönként szállít ellátmányokat a nemzetközi űrállomásra.

A SpaceX szolgáltatásai között szintén említésre méltó a Starlink hálózat, ami egy rendszeres előfizetés ellenében a Föld majdnem minden pontján képes internethozzáférést biztosítani az előfizetőknek. A cégnek több, mint 10 400 kisméretű műholdja kering bolygónk körül és ezek adnak hozzáférést az internethez, aminek eléréséhez csupán egy, a cég által biztosított antenna szükséges. A szolgáltatásnak jelenleg körülbelül 10 millió felhasználója van és a jövőben ez a szegmens is hatalmas növekedésen mehet keresztül. Jelen pillanatban a Starlink a cég egyetlen pozitív jövedelmet termelő részlege.

A cég idén kora februárban egyesült a szintén Elon Musk által birtokolt xAI-al, ami magába foglalta az X-et (korábban Twitter) és a Grok nevű AI modell fejlesztőcsapatát. Ennek az egyesülésnek során a SpaceX értékét körülbelül 1 billió dollárra becsülték, míg a Grok fejlesztő részlegét 250 milliárd dollárra.
Az IPO részletei
A SpaceX részvényeinek célára a tőzsdei bevezetéskor 135 dollárra van kitűzve, ami a cég értékét így 1,77 billió dollárra emelné, ezzel a vállalat minden idők legnagyobb bevezetésére számítana. Ennél az árfolyamnál a SpaceX 74 milliárd dollárt gyűjtene az IPO-val és a piaci értéke több, mint 40%-kal magasabb lenne, mint februárban. Amennyiben ez sikerül, ez az egy IPO majdnem akkora lenne, mint az elmúlt 2 évben minden vállalat IPO bevezetési értéke összeadva.

SpaceX IPO piaci kapitalizációja
A rekordmagas értékeltség az elemzők körében is megosztó volt. A Goldman Sachs elemzői 100-szoros bevételnövekedést várnak a cég AI szegmensétől 2030-ig. A teljes 2026-os évben az előrejelzéseik szerint ugyanez a szegmens 388%-os bevételnövekedést fog elérni 2025-höz képest. A Starlink és a rakéta-logisztikai szegmensek terén is hasonlóan optimista kilátásaik voltak az elemzőknek, 2030-ra a teljes cég bevételét 474 milliárd dollárra becsülik. Ehhez viszonyítva teljes 2025-ben a bevétel körülbelül 19 milliárd dollár volt. A SpaceX ezen kívül egy korábban közzétett dokumentumban azt állította, hogy számításaik szerint a Starlinkhez köthető piacok teljes kiszolgálható értéke körülbelül 1,6 billió dollár lehet, amit jelen állás szerint csak a SpaceX tudna kiszolgálni, mivel ők a legfejlettebbek technológiailag. Látszik tehát, hogy a cég további hatalmas növekedési potenciál előtt áll.
A Morgan Stanley elemzői még optimistábbak, szerintük a SpaceX bevétele 2040-ig elérheti akár a 3,4 billió dollárt is, míg a profit akár 2,2 billió is lehet.
Az ellenkező oldalon áll például a Morningstar nevű elemzői platform, ami június 2-án bocsájtott ki egy cégelemzést a vállalatról. A SpaceX értéket „csupán” 780 milliárd dollárra becsülték, ami kevesebb, mint fele a kívánt 1,77 billiónak. A Morningstar elemzői szerint az xAI egyre intenzívebb versenybe fog kerülni a fejlettebb AI modellekkel, mint a ChatGPT és Claude, ami így túl magas kockázatot jelent az optimista értékeltséghez képest.

A Starlink terén is hasonló az érvelés, az elemzők nincsenek meggyőzve, hogy a technológia megfelelően skálázható a SpaceX jelenlegi technológiai szintjével. A SpaceX további nagy ígéretei közé tartozik a földkörüli pályára állított adatközpontok, ám ezek szintén több évnyi fejlesztésre és tesztelésre állnak az éles bevetéstől.
Mindenképpen érdemes lesz figyelni a világ legnagyobb tőzsdei bevezetését, ugyanis Elon Musk már többször is csinált tőzsdei csodát (Paypal,Tesla). Az említett cégek is magas értékeltséggel kerültek a piacra, viszont idővel ezek a vállalatok is beértek és sikerült piacvezetővé válniuk.




Hozzászólások